Pilates mint mozgástanulás - miért a Polestar Comprehensive lett az utam?
A mozgás gyerekkorom óta az életem része. Műkorcsolya, gimnasztika, tánc, aerobik, később súlyemelés, kettlebell és sok más mozgásforma kísérte végig az életemet. Volt, amit csak kipróbáltam, volt, amiben hosszabb időre elmélyültem, és több területen tanítottam is. Az argentin tangót például közel tíz éven át. Mindegyikből hoztam magammal valamit, és talán éppen ez a sokféle tapasztalat tett egyre kíváncsibbá arra, hogyan is működünk mozgás közben.
2003-ban Londonban találkoztam először a Pilatesszel. 2007 óta tanítom, 2010-ben pedig megalapítottam az Animus Pilates Stúdiót Budapesten. Azóta is folyamatosan tanulok, és közben persze rengeteget változott az is, ahogyan a mozgásról, a testünkről és magáról a tanításról gondolkodom.
Tényleg mindig feszíteni kell?
A különböző mozgásformákban, különösen a fitnesz világában sokáig természetes volt számomra, hogy a jó mozgáshoz bizonyos izmokat folyamatosan tartani kell. Húzd be a hasad, feszítsd meg a farizmod, tartsd stabilan a törzsed! Ismerős mondatok, ugye? Annyira beépültek a mozgással kapcsolatos gondolkodásunkba, hogy sokszor már észre sem vesszük, mennyi felesleges feszültséget hozunk létre magunkban.
Én például éveken át szinte állandóan tartottam a hasamat. Nemcsak edzés közben, hanem a hétköznapokban is. Aztán egyszer csak észrevettem, hogy már nem csinálom. A gerincsérülésemnek ‘köszönhetően’ megváltozott valami. Mintha a testem kereste volna a kikönnyülés, a megengedés lehetőségét. Nem határoztam el, hogy mostantól elengedem, nem kellett tudatosan figyelnem rá, hanem egyszer csak azt figyeltem meg hogy másként vagyok a testemben.
Ez számomra nagyon érdekes tapasztalat. Mert persze szükségünk van izomerőre, stabilitásra és arra is, hogy adott helyzetekben tudatosan aktiváljunk bizonyos izmokat. De vajon tényleg attól lesz hatékonyabb a mozgásunk, hogy mindent még jobban megfeszítünk? Mi történik akkor, ha a testünknek lehetőséget adunk arra, hogy maga szervezze meg a mozdulatot, és csak annyi erőt használjon, amennyire valóban szüksége van?
Gondoljunk csak arra, hogyan tanul meg egy kisgyerek felállni. Senki nem mondja neki, hogy húzza be a hasát, feszítse meg a farizmát, vagy helyezze pontosan ide vagy oda a testsúlyát. Próbálkozik. Támaszkodik, billeg, egyszer előrebukik, máskor hátra tottyan a popsijára. Közben az idegrendszere folyamatosan tanul: érzékeli, mi történt, újraszervezi a mozgást, alkalmazkodik. Aztán egyszer csak sikerül felállnia. És idővel már nem is kell gondolkodnia rajta.
Felnőttként természetesen más helyzetből indulunk. Vannak kialakult mozgásszokásaink, korábbi sérüléseink, félelmeink, tapasztalataink. De a mozgástanulás alapvetően továbbra is érzékelésről, próbálkozásról, visszajelzésről és alkalmazkodásról szól.
Számomra ezért a Pilates nem egyszerűen gyakorlatok sorozata. Sokkal inkább egy lehetőség arra, hogy újra felfedezzük, hogyan tudunk mozogni. Mi történik, ha másként támaszkodunk? Ha megváltoztatjuk a mozdulat irányát? Ha nem arra figyelünk, melyik izmunkat kell megfeszíteni, hanem arra, hogyan mozdulnak el egymáshoz képest a csontjaink? Néha egészen apró változtatásokkal meglepően más mozgásélményhez juthatunk.
Egy váratlan fordulat – és találkozás a Polestarral
2019-ben már nagyon sok volt az élet. Több nehéz életesemény követte egymást, és egy ponton egyszerűen túl sok lett minden. Ebben az időszakban alakult ki az L5–S1 porckorongomon egy kiszakadt sérv, amely nemcsak komoly fájdalommal, hanem érzéskieséssel és a jobb lábamat érintő mozgásos problémákkal is járt.
Ráadásul mindez éppen akkor történt, amikor Londonban kezdődött volna a Polestar Pilates Comprehensive képzésem. Nem utazhattam, és finoman szólva is kétségbe voltam esve.
Felkerestem a londoni képzés szervezőit, akik egyrészt lehetővé tették, hogy egy később induló csoporthoz csatlakozzam – amiért a mai napig nagyon hálás vagyok –, másrészt összekötöttek a képzés tanáraival és mentoraival.
Így ismertem meg Helen O’Learyt, aki gyógytornászként is dolgozik. Már az első, körülbelül egyórás telefonbeszélgetésünk rengeteget jelentett nekem. Segített jobban eligazodni a tüneteim, a lehetőségeim és a kérdéseim között, egy olyan időszakban, amikor különösen nagy szükségem volt erre. Korábban Magyarországon több gerincspecialistánál és idegsebésznél is jártam, mégis ez a beszélgetés adott számomra olyan megértést és támogatást, amelyet addig hiányoltam.
És mindez még azelőtt történt, hogy egyáltalán elkezdtem volna a képzést!
Amikor végre repülhettem Londonba, már egészen más szemlélettel érkeztem, mint ahogyan eredetileg terveztem. Elsősorban hálás voltam azért, hogy a testem ismét képes erre. Szerettem volna jobban lenni, szerettem volna tanulni, és talán a korábbinál is nagyobb kíváncsisággal és alázattal voltam jelen.
Az első tanárom Liz Bussey volt, a képzés vezető Educator-a, akinek a mozgástanításon túl a pszichoterápia, a craniosacralis terápia és a coaching területén is van szakmai háttere. Nagyon megfogott, ahogyan ezeket a nézőpontokat behozta az oktatásba.
Nem csupán új gyakorlatokat, variációkat és instrukciókat tanultam tőle. Egy egészen másfajta tanári jelenlétet is megtapasztalhattam. Hogyan figyelünk a másik emberre? Hogyan vagyunk jelen a saját testünkben és idegrendszerünkkel tanárként? Hogyan ismerjük fel, ha valakinek éppen több támogatásra, más megközelítésre vagy egyszerűen egy kis időre van szüksége?
Ezek nem különálló, elméleti kérdések voltak. A tanítás során, a gyakorlatban találkoztam velük.
Amennyi szükséges, de nem több
A Polestar Comprehensive képzésben különösen közel került hozzám az a gondolkodás, amely a mozgást nem elszigetelt izmok működéseként, hanem a test egészének együttműködéseként vizsgálja.
A légzés, a mobilitás, a testhelyzet és a terhelés viszonya, a kontroll és a mozgások integrációja mind összefüggnek. Nem az a cél, hogy minél nagyobb erőt fejtsünk ki, hanem hogy megtaláljuk az adott feladathoz szükséges megfelelő erőkifejtést.
As much as necessary, as little as possible. Annyi, amennyi szükséges, de a lehető legkevesebb.
Ez a gondolat azóta is sokszor eszembe jut, nemcsak a Pilates-órákon.
Hiszen mennyire ismerős az élet más területeiről is, amikor túl sok erőfeszítéssel próbálunk megoldani valamit? Amikor egy nehéz helyzetre automatikusan még több feszítéssel reagálunk, ahelyett, hogy észrevennénk, mire van valóban szükség?
A mozgásban is előfordulhat, hogy a megszokott válaszunk a túlzott izomfeszítés. Pedig lehet, hogy egy jobb támasz, egy másik irány, a terhelés megfelelőbb elosztása vagy egyszerűen egy kis megengedés sokkal többet segítene.
A Polestar mozgáselvei számomra ezért nemcsak szakmai alapelvek, hanem az élet más területein is értelmezhető gondolatok. Hogyan szervezzük meg magunkat? Hogyan alkalmazkodunk egy új helyzethez? Felismerjük-e az aznapi határainkat? Tudunk-e támogatást kérni, megállni vagy irányt változtatni, amikor arra van szükség?
Nem gondolom, hogy minden élethelyzet megoldható a mozgáson keresztül. De azt igen, hogy a mozgástanulás során olyan tapasztalatokat is szerezhetünk magunkról, amelyek túlmutatnak egy Pilates-órán.
Ahogyan ma tanítok
Az Animus Pilates Stúdióban a teljes Pilates-eszközrendszerrel dolgozom. Szeretem azt a sokféleséget, amit a Reformer, a Trapeze Table, a Chair, a Ladder Barrel, a Spine Corrector és a talajmunka kínál.
Ugyanazt a mozgásfeladatot többféleképpen is megközelíthetjük. Egy eszköz megtámaszthat, segíthet érzékelni egy mozdulatot, vagy éppen olyan kihívást teremthet, amelyben valami újat tanulhatunk. Ami az egyik embernek azonnal érthető, az a másiknak lehet, hogy egyáltalán nem működik. És ez teljesen rendben van.
Tanárként az egyik legérdekesebb feladatom éppen az, hogy megfigyeljem, mi történik az adott emberrel, és megtaláljuk azt a megközelítést, amelyből valóban tud tanulni.
Nem feltétlenül a legnehezebb gyakorlat elvégzése jelenti a fejlődést. Lehet, hogy valaki először tapasztalja meg, milyen úgy mozogni, hogy közben nem tartja vissza a lélegzetét. Vagy rájön, hogy egy mozdulatot sokkal kisebb erőfeszítéssel is végre tud hajtani. Esetleg felismeri, hogy ma másra van szüksége, mint a múlt héten.
Ezek számomra ugyanolyan értékes felismerések, mint amikor valaki egy összetettebb gyakorlatot sajátít el.
A Pilates ma számomra elsősorban mozgástanulás. Egy olyan folyamat, amelyben nemcsak a mozdulataink változhatnak, hanem az is, ahogyan a saját testünkhöz viszonyulunk.
És több mint húsz év mozgástanítás után még mindig rengeteget tanulok ebből – a tanáraimtól, a vendégeimtől és a saját tapasztalataimból is.
